2015.07.30-31.
Arica és Puno
A kalandos étkezésem után, az első utam a Tarapacái Egyetem San Miguel de Azapa Múzeumába vezetett, ahol a világ egyik legrégebbi múmiái találhatóak. A Chinchorro törzs Kr.e 6000-5000 környéken kezdte el kezdetleges technikával mumufikálni fontos halottait. A módszer nagyon különbözött az egyiptomi eljárástól. A belső szervek eltávolítása után, az izmokat is lehántották a csontokról. Ezután az egész csontvázat "megerősítették", növényi rostokkal betekerték, majd visszahelyezték a bőrszöveteket, ezután egy általában fából faragott maszkot tettek az acrca, ráfestve az elhunyt jellemvonásait. Az eljárás az évezredek során sokat finomodott persze, de azért soha nem vált olyan mesterivé, mint az ókori Egyiptomban. Érdekesség, hogy embriókat és csecsemőket is mumifikáltak, ugyanis abban az időben a csecsemőként elhunyt gyerekek iránti kötődés igen ritka volt az ókori kultúrákban (és a középkorban is) a magas születési utáni halálozási arany miatt,
Ezután egy "kolibri menedéket" néztem meg, ami inkább egy magán állatkert vagy biogazdaság volt. A tulajdonos hölgy vezetett körbe egy csoporttal, ahol megmutatta, hogy "csalogatja" oda a kolibriket, és hogyan tartja meg őket. Számomra most derült ki, hogy a kolibri nem csak nektárral, hanem kis rovarokkal is táplálkozik. Így nem elég egy virágoskert, különleges kis parazita rovarokat is "tartani" kell a növényeken, amelyek lárváit és kifejlett egyedeit is kedveli az Aricaban megtalálható mindhárom kolibri fajta. Fészkükhöz főleg gyapot virágot használnak, de abból is s kávé szinűt, mivel a fehér vonza a ragadozókat, melyek így könnyebben meglátnák és kifosztanák a fészket. A farmon pont ezért csak kávé színű gyapot-bokrok vannak. De ezen kívül van láma, kecske, birka, leguán és rengeteg madár kalitkában, ugyanis a hely kedvelt "madár hotel", az elutazó helyiek ide hozzák madaraikat "megőrzésre", amikor elutaznak hosszabb időre.
Végül a Guerra de Pacifico (Chile-Peru-Bolívia közötti háború 1879-83 között) egyik nagy csatájának helyszínen felépült múzeumot (emlékművet) néztem meg, a kilátás szép a városra, de a wikipédián több információ van a konfliktusról, mint a múzeumban...
Az étkezésem után a távozásom is kalandosra sikerült Aricabol. Peruba Aricaból csak egy közvetlen járat van, a "szomszédos" kisvárosba Tacnaba. Oda pedig a legegyszerűbb úgynevezett "collectivo"-val eljutni, ami gyakorlatilag egy taxi, amibe idegenekkel beszáll az ember és együtt utazik, mindezt fix díjért. A perui árak meglepően alacsonyak egyébként. Az Arica-Tacna (40 km-es) út 5 USD volt, míg a Tacna-Puno (360 km-es) út 20 USD, igaz az utóbbi egy 9 személyes minibuszban, 10 bepréselt utassal rakomány a busz tetejére ettositve pókkal és hálókkal. Az út maga nagyon tanulságos volt, kiderült, hogy elég jól bírom a hirtelen emelkedő utakat. Kb fel óra alatt értünk fel 2500 méteres tengerszint feletti magasságból 4500 fölé. Körülöttem ajuldozatak és emelyegtek a helyiek, én viszont csak 400 méter fölött kezdtem el elbágyadni, de kb 15 perccel később már fotóztam a tájat. A fejfájás ellen a hotelben kaptam koka-teát, mindjárt jobban is lettem. :-) vacsorára egy helyi specialitásokat készítő étterembe mentem, és mentségemre legyen mondva, nem tudtam mit rendelek,mde amikor kihozták, hát nem tudom ki lepődött meg jobban szegény tengeri malac ("cuy") vagy én, úgy néztük egymást.
