2015.07.28-29.
San Pedro de Atacama
16 órás buszút után érkeztem meg a 2500 méterrel a tengerszint felett fekvő kisvárosba. Indulásként a La Serena-i Egyetem San Pedroba kihelyezett Archeológiai Karának múzeumát és a városban az 1950-es évektől az 1980-ban bekövetkezett haláláig missziós tevékenységet végző le Paige jezsuita szerzetes emlékszobáját néztem meg. Ő "fedezte fel" újra (és nagyrészt nevezte el, illetve publikálta) azokat a természeti szépségeket, ami miatt ma a 10.000 fős kisvárosba évente 20.000 turista érkezik. (Nem mellesleg 30.000 kóborkutya mellé... Ez a helyzet, ami egész Chileben "normális" egy külön cikket is megérne.)
Az első nap délutáni program a Hold-völgy és a Halál-völgy volt, az előbbit az elsivatagosodás során kicsapódott só feher színe ihlette, ez utóbbi elnevezésére pedig két legenda is létezik. Az egyik, hogy le Paige atya a helyiek altal, a vörös színe miatt a Marsról elnevezett (Valle de Marte) völgy nevét félreértette (Valle de Muerte), és Halál-völgyként jegyezte fel és publikálta. A másik verzió szerint az élet teljes hiánya miatt (melyet később tudományosan is bizonyítottak) nevezték el így a helyiek. (Ezalól persze kivételt jelentenek az átutazó turisták...) Itt gyakorlatilag nincs se csapadék, se folyó vagy patak, így a víz nélkül semmi sem marad életben. Hátborzongatóan szép volt mindkét hely.
Az este szinte esemény nélkül telt, leszámítva, hogy az olcsó szállásokon, mint amilyen az enyém is, nincs fűtés. Reggelre azonban minden pocsolya és csatornában csordogáló víz keményre fagyott, vagyis este repkedtek a mínuszok. Mint utóbb kiderült este mínusz 15 fok volt... Úgy látszik jól tettem, hogy betettem a hálózsákomat a paplan alá.
Másnap a reggel 8-as indulás volt előirányozva, azonban a minibusz csak nem akart megjönni még 8.30-ig se. Az utam előtt sokak által a lelkemre kötött "paciencia" (türelem) ekkor fogyott el. Némi telefonálgatás (és nem kevés roaming díj) árán kiderült, hogy nem ott felejtettek (amitől eredetileg tartottam), hanem csak lerobbant a busz. Végülis a Yerbas Buenas kőszikláin található 12.000-2.800 éves kővésetek és festett ábrázolások mindenért kárpótoltak. Lenyűgöző látvány volt. A sziklák és a környező terület régen törzsi találkozó-hely volt. A már abban a korban is szűkös vízforrások miatt, a törzsek ennél a patak mellett fekvő védett helyen álltak meg az Atacama fennsíkon való átkelés közben. A régióban (se a környéken) sem élő különböző majom és tengeri élőlény ábrázolása arra engednek következtetni, hogy az Amazonas környékéről is érkeztek törzsek ide. Innen mentünk tovább a Szivárvány-völgybe, ahol a vulkanikus tevékenység által a föld mélyéről a felszín közelébe hozott ritka fémek tűz pirosra és a zöld minden árnyalatára színezték a kőzeteket, melyet kimosott egy több százezer evvel ezelőtt még bővízű folyó, és ezáltal bámulatos színű hegyoldalakat hagyva maga után.
A délutáni program kicsit ki volt centizve, ugyanis este 8-kor indult a buszom Aricaba, azonban a túra este 7.30 körüli érkezést ígért. Az utazást szervező iroda tulajdonosa személyesen ígérte meg, hogy 7.45-re a buszpályaudvaron leszek... Ezért idő hiányában és a látványosságok mennyisége miatt bevállaltam a kockázatot. A Holt-tengerhez hasonlóan sós tavakhoz a Laguna de Piedras-hoz és a Laguna Cejar-hoz mentünk. A víz persze 12-14 fokos lehetett (este ugye fagyott), azonban 1,5 méteres mélységben a vulkáni aktivitás miatt meleg áramlatok voltak. Nagy élmény volt ez is.
A sztori vége persze az volt, hogy 7.58-ra értünk a buszpályaudvarra... Kisebb szívroham kerülgetett a visszafelé vezető úton, de végül elértem a buszt. Azonban a kálvária csak ekkor kezdődött. Kiderült, hogy a chilei bányászok két napja sztrájkolnak, és előző este összecsaptak a rendőrökkel. Az "eredmény" két halott és az autópályák a bányászok általi lezárása. Az eredeti busz helyett egy másik társaság busza vitte el az utasokat a következő nagyvárosig, Calama-ig. Ott kb. egy óra (utcai) várakozás után jött az eredeti társaság busza. Amire végül felszálltunk, mindenki felfért. Kb 15 perccel az induás után azonban visszafordult a busz, mivel defektet kaptunk... Visszavittek mindkét a buszállomásra, ahol elég gyorsan megjött a tartalék busz. Az autópályák lezárása miatt lélekvesztő mellékutakon közlekedtük át a régiót. Az előirányzott menetidő 10 óráról 16 órára nőtt. Mondogattam is magamnak végig az úton, hogy paciencia, paciencia...

28-29.07.2015.
San Pedro de Atacama
After a 16 hour bus ride from La Serena, I arrived to San Pedro. First I visited the museum of the Archeological Faculty of the University of La Serena and the memorial of father le Paige, a Jesuit missionary, who worked in the region from the 1950's until his death in 1980. He was the one who "rediscovered" the beauties of the region, (re)named and published them to the world. Thanks to him now everyone knows the town of San Pedro with 10.000 inhabitants, 20.000 tourists (yearly) and 30.000 wild-living dogs. (In my view this is a serious problem in the whole country.)
In the afternoon I took a tour to the Moon Valley and to the Death Valley. The Moon Valley was named after its white, salty and rocky surface. However for the origin of the name of the Death Valley, there are several legends. One is when father le Paige heard the name of the Valley, called Martian Valley (Valle de Marte) - named after its red rocky surface - misunderstood it for Death Valley (Valle de Muerte), and put this name to his books. The other theory is that there is no life in the valley because of the lack of water, which was scientifically proved afterwards. (Of course with the exceptions of tribes of tourists.) Both places were breathtaking.
The night went by without anything special, not counting the cold. In cheep hostels, where I stay usually as well, there is no heating. I was prepared with sleeping-sack in my back, which in the first time of my journey had to use (under the blankets). In the morning I saw that every drop of water is frozen on the streets. Later on, a guide said, that we passed the night with -15 degree Celsius...
My start in the morning was planed for 8 o'clock. However after 8.30 I started to loose my patience, which a lot of Latin-American experts suggested with whom I spoke before my trip. I called the agency for information. I was afraid that they forgot me... After several calls (and a lot of roaming cost) they informed me that the minibus had a punch and they will catch me soon. Finally at 9 we started the tour. The delay was compensated by the petroglyphs and wall paintings in the rocks of Yerbas Buenas. These can be dated between 10.000-800 b.C. There are drawings of lamas, shamans, monkeys and see-animals. These are the proofs, that Amazonian people where crossing this site, which served as a meeting point with water for tribes in a dry region. Then we went to the Rainbow Valley, which was named after the colourful stonewalls and rocks in a valley made by a river hundreds of thousands of years ago. The colours of the rocks are coming from rare metals driven from the bottom of the earth by volcanic activity, and these painted the stones red and green from the inside out. It was simply astonishing.
My program in the afternoon included a "just in time" arrival, which rarely functions in Latin American countries. The tour was said to finish at 7.30 pm and I had my bus to Arica at 8.00 pm. But the owner of the agency promised that I will arrive in the bus station no later then 7.45. Due to pressure of time and the amount of things have to be seen, I decided to take my chance. We went to the Lagunas Cejar and the Lagunas of Piedras, which are as salty lakes as eg. the Dead See. The water was about 14-15 degree Celsius (due to the cold at night). Inside, there were some warm streams probably because of volcanic activity. It was very cold but it was fun. However I was near to a heart attack on the way back, we arrived at 7.58 at the bus station. Finally we managed.
Although the night was long. Instead of the original bus company, an other bus waited for the passengers in the terminal of San Pedro, they said we had to change bus in the next big city called Calama. We were waiting one hour on the street for the bus of the original company. But it finally arrived with enough seats on it for everyone. It turned out that the mining workers in Chile went on strike two days ago, and last night there were fightings between the police and them. The "result" was that two miners died in the clashes. As a response they cut the main highways and motorways of the country. This meant that the bus had to use lower grade streets to able to get to the destination. After 15 minutes of starting our journey to Arica, the driver announced that we have a punch and have to turn back and change the bus... So again back to Calama to the bus station, changing the bus and now the 10 hour drive turned to be a 16 hour ride.

2015.07.27.
La Serena és Coquimbo
Előző nap délután érkeztem meg La Serenaba, ami a Coquimbo nevű régió fővárosa. Gyakorlatilag egybenőtt a szomszédos Coquimbo városával. Először a tiszteletbeli magyar konzullal, Washington León-nal és kedves magyar feleségével, Katikával találkoztam.
La Serena-t (is) Valdivia alapította 1544-ben, mivel pont félúton volt Lima és Santiago közötti úton. Az eredeti alapítású várost a helyi törzsek hamar elpusztították, így a várost 1549-ben kicsit délebbre, a mostani város helyén újraalapították. A város napjainkban fontos turista övezet a tengerpartja és kellemes klímája miatt, illetve jelentős szőlő és bortermelő vidékek helyezkednek el körülötte. Itt állítják elő a híres "pisco sour" alapanyagaként szolgáló piscot a legnagyobb mennyiségben Chilében. Illetve a La Serena-i Egyetem Észak Chile legnagyobb felsőoktatási központja is egyben.
La Serena leghíresebb szülöttje Gábriel González Videla, Chile elnöke 1946-52 között, kinek múzeumát én is meglátogattam. Az ő nevéhez fűződik többek között a nők szavazati jogának megadása, illetve Latin-Amerika történetének első női miniszterének kinevezése. Továbbá a híres "Átkozott törvényt" (Ley Maldita) is az o kormányzása alatt hozták meg, amely betiltotta a kommunista pártot. Ennek hatására kényszerült migrációba többek között Pablo Neruda is. Azonban a nevéhez fűződik a Panamericana autóút építése, állami vízerőművek és kőolajfinomítók építése, valamint az országos elektromos hálózat jelentős bővítése. Továbbá egy igen fontos külpolitikai lépés, az első, állandó (ma már az ő nevét viselő) Antarktiszi bázis felépítése, mely szükséges volt ahhoz, hogy az Antarktisz egy területére bejelentse igényét (bármely ország). Továbbá egy nagyon fontos tengeri jogi lépés is González nevéhez fűződik, mégpedig ő jelentette be először (és vezette be Peruval és Ecuadorral közösen) a 200 mérföldes kizárólagos gazdasági zóna fogalmát, ami azóta a nemzetközi tengerjog elfogadott és teljes mértékben kiaknázott részévé vált.
Ezen kívül megnéztem a Harmadik Millennium Keresztjét Coquimbo-ban, amit XVI. Benedek pápa áldott meg személyesen. Gyönyörű kilátás nyílik innen az egész régióra és a Csendes-óceánra. A délutáni busszal indultam tovább a 16 órás útra San Pedro de Atacama felé.